Ada Vilhan egyéni kiállítása a Tokaj Art Wine Galériában
Megnyitó március 7-én, csütörtökön, 18 órakor
A kiállítást Bánki György pszichiáter nyitja meg.
Helyszín: Tokaj Art Wine Galéria, 1054 Budapest Hold utca 21. első em., kapucsengő 70
A kiállítás ingyenesen látogatható április 10-ig
„Ada Vilhan festőművész absztrakt vásznai a személyes tudattalan világa mögé nyúlva a kollektív emberi létezés energiáit tárják elénk. A nonfiguratív vásznak, amelyek gyakran gyűrt felületek, gomolygó tudattalanunk, forma-előtti életenergiánk, nem megfogalmazott indulataink leképezései. Ez a reprezentáció előtti/mögötti sík tele van életerővel, dinamikával, erotikával, forrongással, de ugyanakkor csenddel is.”
Dr. Vékony Délia művészettörténész
Van -e egyáltalán olyan emberi kapcsolat, amiben két, teljesen független és szabad ember érdek nélkül kapcsolódik? Milyen ma az emberek külső-belső szabadság élménye? Hipotézis: ha mindenki legalább félig megismerné önmagát és elkezdene hiteles, autonóm, szabad én lenni, akkor a barátságok, a párkapcsolatok, házasságok, munkahelyi kapcsolatok szintjén beköszöntene a bársonyosan puha boldogság…
Barthes azt írja, a szerető nyelve „reszket a vágytól”: A szerető úgy beszél, mintha ujjai helyett használná a szavakat, vagy ujjak lennének szavai végén. De milyen nyelvezetet használunk, amikor más dolgokról beszélünk? Csupán a szerető nyelve olyan bőr, ami rejtett vágytól reszket, vagy érvényes ez más beszédtípusokra is? Barthes nem ad választ, hagyja, hogy mi magunk töprengjünk el a gondolaton.
Absztrakt expresszionista festő vagyok. Festészetemben a gazdag faktúrák ellenére törekszem a minimalizmusra. Csak a nagyon korai munkáimon jelent meg az emberi alak. Amikor 2009-ben elkezdtem fotográfiával is foglalkozni, végleg eldőlt, hogy számomra a figurativitás, a tudattal szerkesztett képalkotás a fotográfia feladata. A festészetben az a szép, hogy a valóságnál sokkal mélyebb területre képes vinni, és ez a gondolati hely már környezeti összefüggésektől mentes, tehát szükségszerűen absztrakt.
2022-ben olvastam a Szép megmentése című könyvet. Nagyon inspirálónak találtam a témámat illetően. Azt írja a szerző, Byung-Chul Han: “előfordul, hogy jobban ismerek egy olyan képet, amelyre csak emlékszem, mint egy olyat, amelyet éppen látok”.
Amikor festek, az érzelmi valóságomat jelenítem meg. Így adok teret az esszenciálisan fontos gondolatoknak, amiket a valóság tapasztalása ébreszt bennem. Mindennek, aminek mélysége van, vagy mondanivalója, időt és teret kell biztosítani. Ez ugyanúgy igaz az alkotásra, mint a befogadásra. Ha megnézünk egy képet, majd becsukjuk a szemünket, akkor a csöndben beszéltetjük a képet. A jól látásban van valami zeneiség. A jó zene is a szem behunyásakor csendül fel.
A csendre törekvés állapotában. A mai pozitív társadalom a sérülés negativitását egyre inkább leépíti. A lájk uralja az észlelést és a könnyen fogyasztható szépség. A látás azonban hangsúlyos értelemben mindig másként látás, vagyis tapasztalás. Nem lehet másként látni anélkül, hogy egy sérülésnek ki ne tennénk magunkat. A látás sérülékenységet feltételez. A sérülés a látás igazságpillanata. Látni tanulni tehát minden, csak nem tudatos folyamat. Inkább a megtörténni hagyás, vagy önmagunk kiszolgáltatása egy történésnek.
A kiállításon az absztrakt képeimet tudatosan olyan fotóimmal társítottam, amiken a nő van a fókuszban, vagyis a nőket érintő szabadság kérdéseim. Milyen nőket látok most magam körül, milyenek voltak régen a nők, milyen nő vagyok én, valamint a legfőbb kérdés, jó hatással van-e a kapcsolatokra az, amit ma feminizmusnak nevezünk?
Ahogy Barthes, én is szeretném a nézőre bízni a válaszok megtalálását.
www.adavilhan.com instagram @adavilhan
